A Sine Metu nem áll le az értékmentéssel

A Sine Metu nem áll le az értékmentéssel

Tavaly augusztusban az ismert szlovák adok-veszek oldalon megjelent egy hirdetés, melyben középkori kolostort kínáltak eladásra, elérhető áron. Mivel egy ipolysági ingatlanról volt szó, Zachar Pál helyi önkormányzati képviselővel Orosz Örs a Sine Metu polgári társulás elnöke utána jártak a dolgoknak. Kiderült, hogy egy Árpád-kori premontrei kolostorról van szó, melynek a tatárjárás kori újraalapító levele egyben a város első írásos emléke is. A Sine Metu Polgári Társulás végül megvásárolta a környező 17. századi, Jezsuita alapokon nyugvó épületet és udvart. A 24. órában járunk, most azon dolgoznak, hogy megmentsék az ipolysági premontrei kolostort, de ismerjük értékmentő tevékenységüket, egyszerre több fába is belevágják fejszéjüket. A kolostoron kívül a következő beszélgetésben szó lesz Csábrág váráról is, valamint az Árpádok nyomában elnevezésű kutatási projektjükről. A Sine Metu Polgári Társulás két tagjával Orosz Örssel és Zachar Pállal Nyitrai Nóra beszélgetett értékmentő tevékenységükről.

A kolostor hivatalos Facebook-oldala IDE KATTINTVA érhető el.

Értékmentés_Orosz Örs_Zachar Pál Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Ipolysági premontrei kolostor (Facebook)

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame