Visszahallgatnám - Hangadó, július 9-én

Visszahallgatnám - Hangadó, július 9-én

Válogatás a július 9-i Hangadó beszélgetéseiből:

Nemrég mutatták be Pozsonypüspökin Dobos László Breviáriumát. A néhány éve elhunyt neves író, politikus és lapkiadó özvegyével, Dobos Évával régmúlt idők emlékeit idéztük fel. Beszélgetést hallhattak Dobos László lányával, az Oslóban élő neves műfordítóval, A. Dobos Évával is, akinek köszönhetően néhány hónapja már norvégül is olvasható Szerb Antal halhatatlan regénye, az Utas és holdvilág.

Bemutatót tartottak a Komáromi Jókai Színházban! - A vén bakancsos és fia, a huszár c. népszínmű dramaturgjával, Garajszki Margittal és egyik főszereplőjével, Matusek Attilával beszélgettünk.

És... Interjú Dér Asiával, a Anyáim története című nagy sikerű magyar dokumentumfilm egyik rendezőjével. A film öt éven át készült, s azt mutatja be, hogyan válhat család két anyából és egy örökbefogadott kislányból a mai Magyarországon.

A beszélgetéseket Jakubecz László készítette.

Hangadó 07_09_ Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


PÉNTEKEN 14 ÓRA UTÁN.jpg