A magyar irodalom hete Vásárúton

A magyar irodalom hete Vásárúton

Vásárúton már évek óta megrendezik április 11-e táján a Költészet hetét. A magyar költészet napja József Attila születésnapjához kapcsolódik és abban nincs semmi meglepő, hogy a róla elnevezett Alapiskola és Óvoda pedagógusai különös figyelmet fordítanak a versekre, az irodalomra, sőt a mesékre is. A vásárúti iskola ugyanis elindított egy országos rendezvényt Hétmérföldes csizma mesevetélkedő néven, amely azonban nem mesemondóverseny, hanem a szövegértelmezéssel kapcsolatos. Lacza Tihamér most kedden járt Vásárúton, ahol egy versgálát rendeztek a községi hivatal dísztermében, ahol vagy 60 mai és egykori tanuló előtt versek, elbeszélések hangzottak el elsősorban az iskola tanulóinak az előadásában, de néhány nyugdíjas is mondott verset, mivel az iskola a legidősebb korosztály képviselőit is meghívta. A rendezvényről és a többi programról is Lacza Tihamér kérdezte Mózes Hajnalka tanítónőt és az alapiskola igazgatóját Bodnár Lászlót.

MózesHajnalka-Bognár László-Vásárút-Vasárnap délután-2019.04.14.-LT-Csenger Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


 

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame