Térítés vagy drogmegelőzés?

Térítés vagy drogmegelőzés?

Az Árral Szemben Alapítvány nevében a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban tartott drogmegelőzőnek meghirdetett előadást a Márk Tibor. A szülők egy része szerint nem egészen azt kapták a gyermekeik, amit meghirdettek nekik. Marsall János gimnáziumigazgató nem kívánt nyilatkozni a Pátria Rádiónak.

Ám az Árral Szemben Márk Tibor képviseletében nem először járt Szlovákiában. Egy februári sajtóhír szerint akkor második alkalommal érkezett Dunaszerdahelyre Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány elindítója és arca a dunaszerdahelyi Hit Polgári Társulás meghívására. Akkor a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolában tartott előadást – a Reggeliben a szervező pedagógust, Kiss Szilvia matematika-kémia szakos tanárt kérdeztük.

Némi internetes böngészés után Márk Tiboron keresztül a magyarországi Hit Gyülekezete Egyházhoz jut el az ember. A galántai szülők egy része azt állítja, hogy Márk Tibor drogmegelőzés helyett jórészt térített – Marsall János galántai igazgató szerint az előadás végén valóban térítés zajlott, de ezt hallva a felügyelő tanár leállította a rendezvényt. A Reggeliben megszólalt maga Márk Tibor is.akitől többek között azt kérdeztük, hogy van-e akkreditációja a drogprevenciós előadások tartására. De megszólalt Kamarás István vallásszociológus is, aki a Hit Gyülekezete Egyházról beszélt.

A műsorvezető, Vasik János.

Térítés vagy drogmegelőzés Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame