Sebastian Haffner: Egy német története. Emlékeim (1914-1933).
Európa Kiadó, Bp., 2014.
Fordította: Liska Endre.
Könyvajánló, részletek. Felolvassa: Gazdag József
haffner_egy_nemet_tortenete_gj Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.
"Valamikor
a nyár folyamán megjelent egy lista a tudományos és irodalmi élet
harminc vagy negyven képviselőjének a nevével, akiket a 'német nép
árulóinak' neveztek és megfosztottak állampolgárságuktól."
"Mai szemmel nézve elképesztő az a fensőbbséges nyugalom, amellyel jómagam és a hozzám hasonlók kívülállóként, mintegy páholyból szemléltük a náci forradalmat, nem véve tudomást arról, hogy a megsemmisítésünkre irányul."
"A ketrecek nélküli állatkert közönségének biztonságával jártunk közöttük, bíztunk abban, hogy az árkok és kerítések rendszere oltalmat nyújt a ragadozók ellen."
"Rendeletet hoztak, amely eltörölte a szólásszabadságot, a levéltitkot és a telefonbeszélgetések titkosságát, és korlátlan felhatalmazást adott a rendőrségnek arra, hogy bárhol, bárkitől bármit elkobozhasson, és bárkit azonnal letartóztathasson."
"A népnek meg kellett tanulnia, hogy akkor is lelkendezést és ujjongást követelnek tőle, ha erre semmi oka. Vagyis van oka rá, mert aki kimarad ebből az össznépi hozsannázásból, arra a sorsra juthat, hogy – pszt! – acélkorbáccsal és fúrógéppel töltik belé a lelkesedést."
"Így kezdődött tehát az együtt sodródás, a náciknak való behódolás, eleinte félelemből, de mivel emberi tulajdonság, hogy nem szeretjük bevallani a gyávaságunkat, a németek elhitették másokkal is, magukkal is, hogy meggyőződésből követik a nácikat."
"Feloszlatták a pártokat, először a baloldaliakat, utána a jobboldaliakat. Ez engem nem érintett, nem voltam egyiknek sem tagja. Olyan közéleti személyiségek tűntek el szem elől, akik könyveit mindenki olvasta, megnyilatkozásaikat széles körű figyelem kísérte. Emigráltak, vagy ha nem tették meg idejében, koncentrációs táborba kerültek. Valamikor a nyár folyamán megjelent egy lista a tudományos és irodalmi élet harminc vagy negyven képviselőjének a nevével, akiket a 'német nép árulóinak' neveztek és megfosztottak állampolgárságuktól."
"Ha lehet, még ennél is hátborzongatóbb volt egy sor olyan ártalmatlan embernek az eltűnése, akik hozzátartoztak mindennapi életünkhöz. A rádióbemondó, akinek a hangját mindennap hallottuk, és akit jó ismerősünknek tekintettünk, koncentrációs táborba került, és jaj volt annak, aki a nevét a szájára vette. Mások egyszerűen nem voltak sehol, nem lehetett tudni, hogy meghaltak, letartóztatták őket vagy kivándoroltak. Eltűntek."
"Egy sor újság és folyóirat megszűnt, de ennél sokkal ijesztőbb volt az, ami a megmaradtakkal történt. A felismerhetetlenségig megváltoztak. Olyan régi, demokratikus és az értelmiség számára íródott lapok, mint a Berliner Tageblatt vagy a Vossische Zeitung egyik napról a másikra náci sajtóorgánummá vedlettek át, és a maguk tartózkodó és kulturált stílusában ugyanazt fejtegették, amit az Angriff vagy a Völkischer Beobachter ordított és köpködött. Később ezt is megszoktuk."
"Kegyetlenül nehéz sorsot vállalt, aki nem volt hajlandó beállni a nácik közé. Reménytelenül kiszolgáltatott helyzetbe került. Nem számíthatott védelemre a naponkénti sértegetéssel és megaláztatással szemben, az elviselhetetlent kellett elviselnie."
"A Mesterdalnokok stílusában előadott bombasztikus öndicséret, az onanizáló németkedés, annak a szajkózása, hogy német módjára kell gondolkodnunk és éreznünk, német módjára kell helytállnunk és hűnek lenni németségünkhöz – mindez jó ideje már ellenszenves és visszatetsző volt számomra. (…) Úgy éreztem magam a népemhez tartozónak, ahogy a családomhoz; jogot formáltam hozzá, hogy bíráljam, és nem tartottam kötelességemnek, hogy minden tagjával mindig jóban legyek. De közösséget éreztem vele, és ezt a közösséget soha nem tagadtam meg."
"Mai szemmel nézve elképesztő az a fensőbbséges nyugalom, amellyel jómagam és a hozzám hasonlók kívülállóként, mintegy páholyból szemléltük a náci forradalmat, nem véve tudomást arról, hogy a megsemmisítésünkre irányul."
"A ketrecek nélküli állatkert közönségének biztonságával jártunk közöttük, bíztunk abban, hogy az árkok és kerítések rendszere oltalmat nyújt a ragadozók ellen."
"Rendeletet hoztak, amely eltörölte a szólásszabadságot, a levéltitkot és a telefonbeszélgetések titkosságát, és korlátlan felhatalmazást adott a rendőrségnek arra, hogy bárhol, bárkitől bármit elkobozhasson, és bárkit azonnal letartóztathasson."
"A népnek meg kellett tanulnia, hogy akkor is lelkendezést és ujjongást követelnek tőle, ha erre semmi oka. Vagyis van oka rá, mert aki kimarad ebből az össznépi hozsannázásból, arra a sorsra juthat, hogy – pszt! – acélkorbáccsal és fúrógéppel töltik belé a lelkesedést."
"Így kezdődött tehát az együtt sodródás, a náciknak való behódolás, eleinte félelemből, de mivel emberi tulajdonság, hogy nem szeretjük bevallani a gyávaságunkat, a németek elhitették másokkal is, magukkal is, hogy meggyőződésből követik a nácikat."
"Feloszlatták a pártokat, először a baloldaliakat, utána a jobboldaliakat. Ez engem nem érintett, nem voltam egyiknek sem tagja. Olyan közéleti személyiségek tűntek el szem elől, akik könyveit mindenki olvasta, megnyilatkozásaikat széles körű figyelem kísérte. Emigráltak, vagy ha nem tették meg idejében, koncentrációs táborba kerültek. Valamikor a nyár folyamán megjelent egy lista a tudományos és irodalmi élet harminc vagy negyven képviselőjének a nevével, akiket a 'német nép árulóinak' neveztek és megfosztottak állampolgárságuktól."
"Ha lehet, még ennél is hátborzongatóbb volt egy sor olyan ártalmatlan embernek az eltűnése, akik hozzátartoztak mindennapi életünkhöz. A rádióbemondó, akinek a hangját mindennap hallottuk, és akit jó ismerősünknek tekintettünk, koncentrációs táborba került, és jaj volt annak, aki a nevét a szájára vette. Mások egyszerűen nem voltak sehol, nem lehetett tudni, hogy meghaltak, letartóztatták őket vagy kivándoroltak. Eltűntek."
"Egy sor újság és folyóirat megszűnt, de ennél sokkal ijesztőbb volt az, ami a megmaradtakkal történt. A felismerhetetlenségig megváltoztak. Olyan régi, demokratikus és az értelmiség számára íródott lapok, mint a Berliner Tageblatt vagy a Vossische Zeitung egyik napról a másikra náci sajtóorgánummá vedlettek át, és a maguk tartózkodó és kulturált stílusában ugyanazt fejtegették, amit az Angriff vagy a Völkischer Beobachter ordított és köpködött. Később ezt is megszoktuk."
"Kegyetlenül nehéz sorsot vállalt, aki nem volt hajlandó beállni a nácik közé. Reménytelenül kiszolgáltatott helyzetbe került. Nem számíthatott védelemre a naponkénti sértegetéssel és megaláztatással szemben, az elviselhetetlent kellett elviselnie."
"A Mesterdalnokok stílusában előadott bombasztikus öndicséret, az onanizáló németkedés, annak a szajkózása, hogy német módjára kell gondolkodnunk és éreznünk, német módjára kell helytállnunk és hűnek lenni németségünkhöz – mindez jó ideje már ellenszenves és visszatetsző volt számomra. (…) Úgy éreztem magam a népemhez tartozónak, ahogy a családomhoz; jogot formáltam hozzá, hogy bíráljam, és nem tartottam kötelességemnek, hogy minden tagjával mindig jóban legyek. De közösséget éreztem vele, és ezt a közösséget soha nem tagadtam meg."
illusztráció: wikipedia.org
