Élet A Dalon túl

Élet A Dalon túl

A Fatal Error idén tízéves. A hattagú rockzenekar első stúdiólemeze, a Bérlet az életre 2015-ben jelent meg. A fiúk sokat köszönhetnek A Dalnak, 2019-ben és tavaly is bejutottak a televíziós verseny döntőjébe, először a Kulcs, majd a Néma című szerzeményükkel. Idén vendégfellépőként szerepeltek a műsorban, az Omega két elhunyt zenésze: Benkő László és Mihály Tamás emlékére adták elő az Ezüst eső című Omega-slágert Keresztes Ildikóval. A napokban debütált az együttes új stúdióalbuma, a Művirágok karneválja első része, amelynek folytatása a tervek szerint ősszel érkezik.

A Fatal Error alapító billentyűsével, Balázs Mihállyal Puha József beszélgetett a Pentatonban.

0702 Balázs Mihály Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame