Kormányválságon innen, gyilkosságon túl

Kormányválságon innen, gyilkosságon túl

Március 12-én délelőtt lemondott Robert Kaliňák belügyminiszter, majd késő este, több mint 8 órás szigorúan zárt tárgyalást követően a Híd Országos Tanácsa felhatalmazta az elnökséget, hogy kezdjen tárgyaslásokat az előrehozott választásokról, s ha ezek nem járnak sikerrel, kilépnek a koalícióból. Egy nappal később már Marek Maďarič a SMER volt kultuszminisztere is az előrehozott választásokat támogatta volna, Antonino Vadalát pedig – ezúttal az olasz hatóságok kérésére  ismét letartóztatták. Az országon 1989 óta nem látott tüntetéshullám vonult végig, amelyen részt vett Szigeti László közgondolkodó is, akivel Vasik János beszélgetett a Reggeliben.

  20180314_Szigeti László Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.

Robert Fico miniszterelnök napok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A kormánykoalíciónak a Híddal együtt - a távozó Igor Janckulik nélkül 78 szavazata van jelenleg a parlamentben, míg rendszerint kívülről, függetlenként is támogatja a kormány javaslatait a Boris Kollár-féle Sme Rodinával a parlamentbe bejutott három képviselő. Mózes Szabolcs politikai elemző lehetséges kimenetelekről és egyelőre hiányzó statisztikákról beszélt.

20180314_Mózes Szabolcs Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Ezt követően pedig Grendel Gábor, az OĽANO-NOVA parlamenti képviselője fejtette ki véleményét a kormányválsággal kapcsolatban.

20180304_Grendel Gábor Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Fotó: Tomáš Benedikovič (Denník N-Foto N)