Nemzetpolitikai vagy ifjúsági tábor-e Gombaszög?

Kultúra

Nemzetpolitikai vagy ifjúsági tábor-e Gombaszög?

12. 07. 2017 07:26

A Gombaszögi Nyári Tábor zászlófelvonással egybekötött ünnepélyes megnyitóján Potápi Árpád János és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, illetve a tábor főszervezője, Orosz Örs üdvözölte a táborlakókat.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a legfőbb célkitűzés a Felvidéken a helyi magyar fiatalok elvándorlásának megállítása, annak a lehetőségnek megteremtése, hogy szülőföldjükön tudjanak boldogulni és családot alapítani, mert ezzel lehet jövőt biztosítani a helyi magyarságnak a következő évtizedekre, évszázadokra.

Hozzátette: ennek a jövőnek megteremtéséhez az említettek mellett a már meglévő intézményrendszer erősödésére is szükség van, illetve arra is, hogy a felvidéki magyarság egyházaiban és politikai képviseletében is megerősödjön. El kell érni, hogy újra legyen magyar párt a szlovák törvényhozásban, de még mielőtt az ehhez vezető megmérettetésre sor kerül, a felvidéki magyarságra idén ősszel megyei választás vár, amelyen a közösségnek össze kell szednie az erejét - fűzte hozzá Potápi Árpád János, aki egyúttal a Magyar Közösség Pártjának jelöltjeinek támogatását kérte a táborozóktól.

Az ünnepélyes megnyitó után a fesztivál helyszínén átadták Tompa Mihály újrafaragott szobrát is. Ezt követően kérdezte előbb őt, majd Bárdos Gyulát, Burdiga Pált, Rozsnyó polgármesterét és Orosz Örsöt Vasik János.

Gombaszög
Stiahnuť audio súbor

19988808_10207497021581971_1403633796_n.jpg

19987580_10207497022061983_465206515_n.jpg

fotó: gombaszog.sk

Hallgassa élőben / Živé vysielanie
??:??

Most sugározzák / Práve vysielame