Elszegényedő családok, elszegényedő nyugdíjasok

Elszegényedő családok, elszegényedő nyugdíjasok

Az országban minden ötödik-hatodik embert a szegénység fenyeget, derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból, mint ahogy az is, kétszázezernél is több nyugdíjas van súlyos anyagi helyzetben, még kétnaponta sem kerül hús az asztalukra. Emellett a munkaügyi központ kimutatása szerint az állástalanok harmada, nagyjából kilencvenezer fő már több, mint egy éve próbál elhelyezkedni. A Reggeliben Sidó H. Zoltán gazdasági szakírót, az Új Szó főszerkesztő-helyettesét Rácz Vince kérdezte.

20210406_Sidó H. Zoltán Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


Fotó: Shutterstock

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame