Korpás Éva új albuma: A pozsonyi sétatéren

Korpás Éva új albuma: A pozsonyi sétatéren

 

Új albummal jelentkezett a napokban Korpás Éva. A címe: A pozsonyi sétatéren. Népzenét tartalmaz, gyerekeknek. Korpás Évának nem ez az első gyereklemeze. Szólóban, illetve közreműködőként már sok gyerekeknek szóló projektben vett részt…

Beszélgetésünkben azt is elárulta, gyerekzenével komolyabban azután kezdett el foglalkozni, miután ő maga is anyuka lett. Egy időben pedagógusként is foglalkozott, ám, mint mondja, a gyereknevelő szándék, a népi zene, a népi kultúra és az igényes művészet átadásának igénye azóta is él benne, mióta csak és kizárólag a zenének él. Szerénysége és közvetlensége, a művészet iránti alázatossága miatt, na meg persze csodás énekhangjáért szeretik és elismerik őt itt, Szlovákiában és a határainkon is túl.

Korpás Éva Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.

A pozsonyi sétatéren.jpg

riporter: Jakubecz László, fotó: Korpás Éva

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame