Érzékenyítős mesék - interjú Dr. Bátki Anna pszichológussal

Érzékenyítős mesék - interjú Dr. Bátki Anna pszichológussal

Nemrégiben élő adásban darált le egy szélsőséges politikus egy mesekönyvet, amelyben olyan karakterek jelennek meg, akik egyébként nem, vagy csak nagyon ritkán szerepelnek mesékben, mint pl. egyszülős családban élő gyerekek, vér szerinti szüleivel találkozó örökbefogadó fiú, roma szereplők, fogyatékossággal élő hős, de pl. egy királyfiba szerető királyfi is. Elsősorban egyébként épp a hagyományostól eltérő szexuális irányultságú vagy nemi identitású szereplői miatt került a mesekönyv a közbeszéd középpontjába. Nemcsak politikusok, de közéleti személyek; meseírók, meseterapeuták is kinyilvánították véleményüket a könyv kapcsán - pró és kontra. Megosztottak a kérdésben a pszichológusok is - egyesek szerint a kisgyerekeknél még elsősorban a saját nemi identitás rögzítése a feladat, megint mások úgy gondolják, az érzékenyítést megkezdeni sosincs túl korán. Dr. Bátki Anna, klinikai szakpszichológust, pár- és családterapeutát, az ELTE oktatóját kérdeztük. Az interjút Jakubecz László készítette.

BÁTKI ANNA Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


meskete jo.jpg

Fotó: kritikusvagyok.hu

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame