Magyar táblák kerültek az állomásokra

Magyar táblák kerültek az állomásokra

Érsek Árpád közlekedési miniszter pénteken délután ünnepélyes keretek között kétnyelvű táblákat leplezett le a dunaszerdahelyi és a komáromi vasútállomáson. A települések magyar neve hosszas huzavona után kerülhetett ki az állomásépületekre.


Érsek a dunaszerdahelyi sajtótájékoztatón elmondta, 54 állomásra kerül ki a magyar felirat, egy állomásra pedig az adott település nevét ruszin nyelven tartalmazó táblát szerelnek fel. Megelőlegezte, hogy a kétnyelvűsítési folyamata folytatódni fog. Mindehhez azonban szerinte törvénymódosításra van szükség, hiszen a minisztérium jogértelmezése szerint a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy magyar feliratot helyezzenek ki a távolról irányított vasútállomásokra és a megállóhelyekre, annak ellenére sem, ha az adott településen jelentős magyar kisebbség, vagy akár magyar többség él. A tárcavezető idén őszre ígérte a törvénymódosítás beterjesztését. 


A mostani táblák kihelyezését lehetővé tevő miniszteri rendelet elkészítésében a kormányhivatal kisebbségi kormánybiztosának, Bukovszky Lászlónak a hivatala is közreműködött. A kormánybiztos a szombati Reggeliben Vasík Jánosnak nyilatkozott:

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.



A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat jogásza, Fiala-Butora János szerint azonban a jelenlegi jogszabályi környezetben is ki lehetne helyezni a táblákat a távolról irányított vasútállomásokra és a megállóhelyekre is. A civilszervezet jogásza szerint a minisztérium félreértelmezi a törvényeket, így a civilek a per lehetőségét sem zárják ki. Fiala-Butora Jánost a témáról Czímer Gábor kérdezte.

Fiala-Butora János a Jogsegélyszolgálat jogásza Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.



A Jogsegélyszolgálat munkatársára Érsek Árpád miniszter a szombati Reggeliben reagált. A tárcavezetővel Vasík János beszélgetett.

Érsek Árpád közlekedési miniszter Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.



DS.jpg

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame