Enfia vágta? - A 2004. decemberi állampolgársági népszavazás emlékezete

Enfia vágta? - A 2004. decemberi állampolgársági népszavazás emlékezete
2004. december 5: érvénytelen lett a népszavazás a külhoniaknak megadandó állampolgárságról, amit aztán 2010-ben hatalomra kerülve a Fidesz többségű parlament elfogadott – a 2004-es ígéretéhez képest immár magyarországi szavazati joggal is tetézve.

Ha emlékszünk, 2004-ben az akkor ellenzéki Fidesz az "igen", tehát az állampolgárság megadása mellett kampányolt, a kormányon lévő baloldal, Gyurcsány Ferenc kormányfővel a "nem" mellett. Czímer Gábor néhány somorjai magyart kérdezett: milyen emlékeik vannak erről az eseményről. Mint minden ilyen utca hangja interjúcsokor, természetesen ez sem reprezentatív, úgy hallgassák.

Az utca hangja Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


2004 nepszavazas.jpg

És most nézzük meg egy szintén nem reprezentatív, de nagyobb szabású kutatás eredményét ugyanerről, a 2004. decemberi népszavazásról. A budapesti Közép-Európa Egyetem tanára, Pogonyi Szabolcs nemrég erdélyi, vajdasági, amerikai és izraeli magyarok körében végzett online kutatást és készített mélyinterjúkat. Ezek eredményéről kérdezte őt Kerényi György.

Pogonyi Szabolcs kutató Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


ervek.jpg

És hogy emlékszik vissza éslátja most az akkori nem-kampány vezetője, Gyurcsány Ferenc. A korabeli magyar kormányfőt Kerényi György kérdezte.

Gyurcsány Ferenc Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.

100663.jpg


fotók:
http://magyarhirlap.hu/mh/webimage/1/4/6/4/3/wimage/2004.jpg
https://gondola.hu/kepek/100663.jpg
http://web.t-online.hu/ppksz/ervek.jpg

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame